A korábbi, blogos-beköszönős cikkben említettem, hogy izgalmas hírekkel érkezem a következő alkalomra. Nos, most lenne ez a következő alkalom. Alig, hogy túl vagyunk a Solo Levelinges izgalmakon, és pörög a szeptemberi előrendelési hullám, ismét új fába vágtuk a fejszénket.
Néhány hónappal ezelőtt beharangoztuk a partneri együttműködést a My Comic Centerrel, és azt is, hogy rajtuk keresztül a ‘shopra is felkerülnek majd angol nyelvű képregények. Ez azóta is folyamatban van, azonban a nagy tételben való előrendelések és készlettöltések ebben a formában nem igazán kivitelezhetők. Már csak a preview katalógusok megjelenítése, és a temérdek mennyiségű termék feltöltése miatt sem. Utóbbi hónapról hónapra ezres nagyságrendű tételt tartalmaz, amit kézzel, manuálisan lényegében fizikailag képtelenség lenne elvégezni.
Így hát felvettem a kapcsolatot a tengeren túli nagykereskedelmi céggel, és végre eljutottunk odáig, hogy októberben már érkezik is egy nagyobb pakk amerikai képregény, többek között a legújabb DC kiadványokkal.
Az elmúlt kábé 1-2 hónapban sok egyeztetést lefolytattam a nagyker képviselőivel, és míg az egyik oldalon tök gyorsan lezongoráztuk a dolgokat, a másikon kifejezetten lassan őrölnek a malmok. Csak a példa kedvéért: mire kettőt pislogtam, már megérkezett az októberi előrendelésekre vonatkozó katalóguscsomag. És már az első rendelést is leadtam, de a bürokrácia még nem érte utol önmagát, és még mindig nem volt például keretszerződés. Szokni kell még ezt a rendszert, de remélhetőleg hamar sikerül belerázódni.
Ami a jó hír, hogy így hónapról hónapra lehet majd előrendeléseket leadni nálunk, mindig a két hónappal később érkező angol nyelvű képregényekre, illetve ezáltal a meglévő készlet is folyamatosan nőni fog. Szintén nagyszerű hír, hogy a kínálatban szerepelnek majd többek között Marvel, IDW, Dark Horse, Image és DC kiadványok is, és a friss képregényekre vágyó olvasók elérhető távolságba kerülnek az újdongásokhoz.
A képregények mellett felkerülnek még mangák is, és reméljük, hogy a hazai megjelenések mellett hasonlóan népszerűek lesznek az angol nyelven érkezők is.
Amint minden teljesen elsimul, és az utolsó függő kérdésemre is választ kapok a nagyker munkatársaitól, megkezdem a technikai integrációt is a webshop felületén. Ez szintén számos kérdést és limitációt hoz magával, de előbb-utóbb ezen a hídon is át kell kelni. Azt már látom előre, hogy az előrendelések és a backorder technikai megvalósítása már egy jóval nagyobb falat lesz, de ez legyen már a mi problémánk. Ha ott is letisztulnak a dolgok, utána össze fogok állítani egy hasznos tudnivalók és kvázi tutorial cikket a rendelések menetéről.
És miért lesz ez jó neked? Mindezzel a célunk, hogy mi is kivegyük a részünket és népszerűsítsük a képregényolvasást szerény hazánkban (nem csak azzal, hogy beszélünk róluk, de megpróbáljuk elérhető közelségbe is hozni azokat a közönséghez). És hogy lehetőséget biztosítsunk a veteránoknak és leendő rajongóknak egyaránt, hogy kényelmesen beszerezhessék a külföldön megjelenő címeket is. Remélem, hogy ezáltal a jövőben még többen felfedezik majd a képregények határtalan világát és szépen bővülni fog a felvevő piac!
Nos, hirtelen ennyit szerettem volna megosztani veletek, remélem akad köztetek olyan, aki örül ennek a hírnek. A következő bejegyzés már az árkötöttségi törvénnyel kapcsolatban fog megszületni. A napokban ezt a cikket is olvashatjátok.
Ne felejtsetek el követni Facebookon, és ha bármihez szívesen hozzászólnátok, akkor szeretettel várom a kommentjeiteket is akár ebben a témában, akár valami másban. Tudom, hogy mostanában az algoritmusok szeszélyes istene nem kedvez az oldalnak, de a hozzászólásokkal Ti is segíthetitek, hogy a felszínen maradjunk.
Akut érdeklődőből képregényrajongó, és kocagyűjtő. Szuperhősökön innen és mangákon túl minden képes regényt felzabál, és nem átall véleményezni őket.
Mellékállásban többek között képregényeket is értékesít: www.geekvilagshop.hu